Lassan országos szlogenné válik, hogy míg Ausztria és Szlovákia duzzasztókat, vìztározókat épített az elmúlt 16 évben Dunán, addig az Orbán-kormány stadionokat meg akku-gyárakat létesített mindenhová. Most pedig ott tartunk, hogy az említett két szomszédos ország okosan tud gazdálkodni felszíni vizeivel, addig nálunk még az atomerőművet is le kell állítani akkora a baj. És sajnos nem tanultunk ebből, mert ahogyan Magyar Péter legutóbb niylatkozott: nekik sincs szándékukban változtatni a dolgokon vagyis eszük ágában sincs egyetlen duzzasztómű-megépítését sem elkezdeni. Mondják: a magyar olyan, hogy sosem tanul a saját kárán, amit történelmünk is remekül példáz sajnos. De milyen jövő vár így ránk, a folyamatosan egyre forróbb nyarak, a globális klímaválság és a Dunát egyre gyakrabban érintő éghajlati válságok, kiszáradás-események során?
Valójában nagyon is át kellene gondolnunk mind energiapolitikánkat mind pedig vízgazdálkodásunkat. Igenis kellene kormányzati erőforrásokat és pénzt áldoznunk a változásra, ha már ezt az Orbán-kormányok elmulasztották. Nagyon is szükség lenne víztározókra, duzzasztókra ahogyan ezt majdnem minden környező ország belátta már.
Az energia-ellátásunk is félkarú óriás mely 40-45 százalékban egyetlen erőműre támaszkodik, a paksi atom-létesítményre. A monokultúrás-energiapolitika nem vezet sehová, azaz csak a válságba. És sajnos ha marad ugyanaz a halogató, elodázó és a problémát margináló politika, amit 20 éve folytatunk (Orbánnak köszönhetően), akkor ezek a válságok állandó részesei lesznek életünknek. Mivel úgy tűnik, hogy a Tisza-kormány folytatja ugyanazt amit Orbánék, a jövő egy folyamatosan lecsúszó és tragédiákkal övezett Magyarország lesz, ahol a Duna és az energiaellátás minden évben veszélybe kerül majd (talán hónapokra).
Persze 1988 május 27 példája intő lehet egy dunai vízlápcső megépítése kapcsán. A jelzett napon ugyanis jelentős tüntetés zajlott, melynek gyújtópontja épp egy dunai vízlépcső megépítési szándáka volt. Kádárék a csehekkel összefogva vízlépcsőt terveztek Bős-Nagymaros térségében, ám a magyar lakosság erről hallani sem akart és tüntetésekkel tiltakozott (környezetvédelmi okokra hivatkozva). Az 1988 május 27-i tüntetés lett a Kádár-rendszer koporsójába vert első szög, mondhatni a rendszerváltés kezdete. Magyar Péter előtt keserű példa lehet most az a 88-as megmozdulás és valahol érthető, ha inkább elkerülné a történelmi analógiát. Ugyanakkor a probléma akkor is fennáll és megoldás is kell rá mégpedig nem hosszútávon, hanem minnél előbb.
Zárógondolat: Ahogyan a Himnusz írja: "Isten áldd meg a magyart jókedvvel bőséggel" - most már azt is hozzátehetjük: "... és józan ésszel". Mert nagyon nem ártana. 
